| Visszaszámlálás a tornagyőztesekkel! | |||
|
|||
|
Idézzük fel az eddigi tornagyőzteseket: az örökranglistát 4 győzelemmel a Villanegra (korábban Worker Line) csapata vezeti! ![]() 2000 – Videoton FCF Baráti Kör Kupa, 16 csapat részvételével, NB I-es focistákkal és egy történelmi gálamérkőzéssel indult. Az első kupa győztese a TURUL csapata! ![]() 2001 – Egy évvel a kezdés után a torna már 3 naposra bővült, és a résztvevő csapatok száma 32-re nőtt! A kupa győztese ebben az évben a Boroskóla lett! ![]() 2002 – A harmadik VBKE Diadora Kupa!
![]() 2003 – A negyedik VBKE Diadora Kupa! A negyedik tornán a Club Feca szerezte meg a győzelmet, miután a döntőben felülmúlta a Videoton Baráti Kör csapatát. ![]() 2004 – V. Diadora - Baráti Kör Kupa Először ér el kimagasló eredményt külhoni csapat, mivel a bronzmérkőzésen a Szabadka csapata 3–1 arányban győzött, így megszerezték a torna harmadik helyét. A mindent eldöntő összecsapáson a Bon-bon együttese döntetlenre végzett a Martonvásárral szemben, azonban a büntetőpárbajban sikeresebbnek bizonyult ellenfelénél, így ők vehették át az OPEL–Szuna Kft által felajánlott kupát, illetve a Diadora sportszereléseket. A Baráti Kör Kupa zárómérkőzése az 1984-es UEFA kupa menetelés Videoton - Partizan Beograd összecsapásának visszavágója volt. A belgrádi csapat és a hazai együttes tiszteletére délelőtt a Városházán volt fogadás, majd egy közös ebédet követően Májer Lajos sírjára helyeztek el egy piros-kék színű csokrot. Ezután a Stadion bemutatása következett, majd megérkeztek a Videoton Oktatási Központba, ahol már több ezer szurkoló várta őket. A két csapat találkozója előtt Végvári László elénekelte a Májer emlékdalt, amelynek hallgatása közben bizony több szurkoló sem tudta visszatartani könnyeit. A mérkőzés pedig maga volt a csoda, s nem a 4–4-es végeredmény számított, hanem az, hogy itt volt Disztl László, Disztl Péter,Csuhay József, Végh Tibor, Horváth Gábor, Burcsa Győző, Szabó József, Vaszil Gyula, Gyenti, Gömöri Ottó, Vadász Imre, Borsányi István, Csongrádi Ferenc, Wittman Géza, Koszta János és edzőik, Kovács Ferenc és Hartyáni Gábor is. Képek és Galériák ![]() 2005 – VI. DIADORA-Videoton Baráti Kör Kupa A végső győzelmet a RONEKO gárdája szerezte meg, miután a döntőben diadalmaskodott a veszprémi Play Caffe ellenében. A bronzérmet a Bon-Bon Fehérvár Beton vihette haza, a negyedik pedig a Pados 2001 Kft. csapata lett. A gálamérkőzéseken Orbán Flóriánt, Dajka Lászlót, Zoran Kunticsot, Kiprich Józsefet, a Disztl testvéreket, Csató Sándort, Csucsánszky Zoltánt, Tőkés Lászlót, a média szereplői közül Léderer Ákost, Szántó Dávidot, valamint a székesfehérvári egyesületek részéről az Albacomp, az Alba-Volán Fevita a MÁV Előre és az FC Fehérvár játékosait láthattuk. Megmutatták labdarúgó tudásukat a női játékvezetők és a magyar ügyvédválogatott tagjai. ![]() 2006 – VII. Videoton Baráti Kör - Kuti Sport- Puma labdarúgó torna VII. Videoton Baráti Kör - Kuti Sport-PUMA Kispályás Labdarúgó Torna elődöntőjébe a Bádogos, a Carissa Virág, a CBF Bakó és a Bon Bon jutott. Az elődöntőkből aztán a Bádogos és a Bon Bon került a döntőbe, ahol nagyszerű játékkal az utóbbi csapat diadalmaskodott. Különleges mérkőzésnek is színtere volt a kupa. A 2012-es EB-rendezés jegyében lebonyolított mérkőzésen a horvát Csáktornya 7:3 arányban győzött az FC Fehérvár ellenében, így ők vihették haza a SportLife Média Kft kupáját. 2007 –VIII. Turul-Macron - Videoton Baráti Kör kispályás labdarúgó torna A VIII. Turul-Macron-Videoton Baráti Kör Országos Kispályás Labdarúgó Tornán a bronzmeccset a Lászlóvill-Villanegra a Heroes csapatával, míg a döntőt a Bon-Bon a Bádogos-MaxEurope együttesével vívta. A kisdöntőt a Lászlóvill-Villanegra nyerte. A döntőben Bon-Bon-t legyőzve a torna történetében első alkalommal a Bádogos-MaxEurope emelhette fel a serleget." ![]() 2008- IX. Dunatakarék-Videoton Baráti Kör Országos Kispályás Labdarúgó Torna
Először nevezhetjük igazán futballfesztiválnak a 3 napos rendezvényt. A IX. Duna Takarék - Videoton Baráti Kör Futball Fesztivál a Mad Dogs győzelmével zárult. A Sport and Media kupában az FC Fehérvár, a BFC-Siófok és a Lombard FC Pápa NB I-es játékosai mutathatták meg, hogy nem jönnek zavarba a kispályán sem. A nagyszerű összecsapások végén Fehérváron maradt a kupa. Az év különlegessége a Videoton '89- Magyar Válogatott '89 mérkőzés volt, ahol a piros-kékeknél Mezey György és Németh János irányítása mellett a Petry, Jován, Petres, László, Németh, Csucsánszky, id. Horváth Gábor, Király, Babai, Czigány, Sipos, Quiriko, Jónás fémjelezte csapat nézett farkasszemet a Bicskei Bertalan vezette Disztl Péter, Bognár, Keller, Vincze, Cseh, Wukovics alkotta válogatottal. ![]() 2009 – X. Duna Takarék - VBKE Futballfesztivál A X. Duna Takarék - Videoton Baráti Kör Egyesület Futballfesztiválon a döntőben büntetőkkel bizonyult jobbnak a Mad Dogs csapata a Főnix FC Bon-Bon alakulatánál. A harmadik helyért: Bádogos-Alba Complett - Villanegra (4-2) összecsapást rendeztek. A fesztivál ideje alatt összemérték erejüket a Videoton Labdarúgó Közalapítvány, a Főnix Gold FC és a Dunafém-Maroshegy U-10-es gyermekcsapatai és megrendezték a Botos István Vándorkupát, melyért első ízben a Videoton U-18 a Tatabánya U-18 csapatával játszott. Újra bővült a gálamérkőzések kínálata. A Parlament SE csapata a fehérvári közéleti válogatottal játszott. A kupák történetében először női focibemutató volt a fehérvári ARISZ és a Sárszentágota csapatai között. Egy háromcsapatos mini focitornát is rendeztünk a Videoton FC, a Lombard FC Pápa és a Tatabánya csapatai között. A torna az 1985-ös UEFA kupadöntős Videoton és az akkori Partizan Belgrád gálamérkőzésével zárult. ![]() 2010 - XI. Duna Takarék - VBKE Futballfesztivál A XI. Duna Takarékszövetkezet VBKE futballfesztivál megrendezése csőtörés miatt veszélybe került és ennek ellenére is, négynapossá bővült a rendezvény. Gálamérkőzéseken először a Videoton Labdarúgó Közalapítvány és a Dunafém-Maroshegy U10-es csapatai játszottak egymással, majd a Mezővári József emlékmérkőzésen pedig a Dunafém-Maroshegy játékosai léptek parkettre. Takács Lajos emlékére is volt gálamérkőzés, amelyen a régi vidis csapattársak, barátok és Lali fiai játszottak. A Botos István vándorkupáért a Videoton FC és a Siófok U18-as csapatai vetélkedtek. Ebben az évben Székesfehérvár közéleti válogatottja csapott össze az NB I-es női futsalbajnok Vesta Persecutor K és 3S csapatával. A döntőt a Villanegra csapata vívta a CBF Bakó gárdájával. A torna győztese a CBF Bakó lett (3-1-es győzelemmel) ![]() 2011– XII.MASTERPLAST - VBKE Futballfesztivál A torna tovább erősítette futballfesztivál jellegét. Megkezdődött a sikeres együttműködés a Masterplasttal. A XII. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál VIDEOTON BARÁTI KÖR Országos Kispályás Labdarúgó Kupán először volt a programban ketrecfoci. Új elemként jelent meg az RBD-vel együttműködésében szervezett szurkolói foci is. A legérdekesebb gálamérkőzés az NB I-be visszajutott VIDEOTON és a VIDEOTON vegyes csapatának küzdelme volt. A tornát a Zebrák csapata nyerte! ![]() 2012 - XIII.MASTERPLAST FEHÉRVÁRI FUTBALLFESZTIVÁL XIII. Masterplast VIDEOTON BARÁTI KÖR Országos Kispályás Labdarúgó Kupán hosszú idő után született ismét „hazai” győzelem, miután a Fehérvár Futsal nagyon izgalmas döntőben múlta felül a címvédő Zebrák csapatát. Tovább erősödött a női vonal, hiszen a Veszprém NB2-es női nagypályás labdarúgó csapata a székesfehérvári ARISZ-szal játszott. ![]() 2013 – XIV. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál A XIV. VIDEOTON BARÁTI KÖR Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa és Családi Sport- és Egészségnapok keretein belül ismét számos program közül választhattak az érdeklődők. Az újdonság, hogy szélesedett a résztvevő külhoni csapatok köre. Vendégünk volt a Play-Mates (Dunaszerdahely), Szentegyházi Vasas Sportklub, Opole, Marcelháza, Zára, Szabadka. A gálamérkőzés ezúttal játékvezetőkkel és a Videoton, Puskás Akadémia, Felcsút csapatainak edzőivel, játékosaival és közéleti szereplőkkel zajlott. A mérkőzés szünetében rendezett hetesrúgó versenyt Bíró Enikő nyerte a Székelyudvarhelyi Vasas Femina csapatából. A döntőben a Zebrák a Csövesek elleni 2:0-s győzelemmel visszahódították a serleget. ![]() 2014 – XV. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál XV. MASTERPLAST Fehérvári Futballfesztivál VIDEOTON FCF BARÁTI KÖR Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa legnagyobb attrakciója az legendás UEFA-menetelés 30. évfordulójára emlékező, Videoton SC 84' - Partizan Belgrád & FK Zeljeznicar 84' összecsapás volt. A Vidi egykori krónikása, Botos István emlékére kiírt kupa a Videoton U18-as csapatáé lett, akik a klub U 17-es együttesét győzték le. A torna végeredménye: 1. WORKER-Line Villanegra 2. Fehérvár Futsal-Dávid Kiss Kft 3. Döcös ![]() 2015 – XVI. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál 2016 – XVII. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál A XVII. MASTERPLAST Fehérvári Futballfesztivál VIDEOTON FCF Baráti Kör Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupára már a torna főszervezőjének, Juhász Lászlónak a tervei szerint minden irányból érkeztek külhoni csapatok. Az Imperial Wet csapata Székesfehérvár székelyföldi testvérvárosából, Csíkszeredából, a Szentegyházi Vasas és Székelyudvarhely női csapata szintén Erdélyből, Székelyföldről, a Csantavér FC pedig Délvidékről, a Vajdaságból érkezett. A Beregvidék csapata Kárpátaljáról, a Felvidéki Sólymok Felvidékről vettek részt a tornán, míg az Opole Székesfehérvár Lengyelországi testvérvárosából érkezve mutatott be tetszetős játékot. A TIPPMIX-közéleti gálamérkőzéssel a klub öt évvel azelőtti 2011-es első bajnoki címére, és a 10 évvel korábbi 2006-os kupagyőzelmére és a Videoton 1941-es alapításának 75. évfordulójára emlékeztünk. Az eredmény: 1. Sárépszer Kft 2. Imperial Wet Csíkszereda 3. FTK Építő 4. Karmacsi Autó Shell ![]() |
|||
| 2025.12.04. 19:41 | |||
| Vissza | |
||
Tabella


















