Videoton FC - Zte 3-0 (0-0) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Monicomp Liga, 22. forduló:
Rangadót rendeztek péntek este a székesfehérvári Sóstói Stadionban, ahol a listavezető Videoton a fordulót negyedik helyen kezdő Zalaegerszegi TE-t fogadta. Az első tíz percben ugyan többet birtokolták a hazaiak a labdát, mezőnyfölényben is játszottak, de helyzetet nem tudtak kialakítani. A Videotonnál Szakály Dénes sérült meg, a játékost kórházba szállították még az első félidőben.
A 60. perctől felgyorsult az iram, és sorra jöttek a hazai helyzetek. Sándor György már Vlaszák mellett is ellépett egy kiugratás után, de a védők tisztáztak. A 73. percben megtört a jég: egy kapu előtti tömörülés végén Vasiljevic bezúzta a labdát a hálóba. Három percre rá második sárgával kiállították a vendégektől Varga Róbertet, újabb négy perccel később az eltiltásból visszatért kapust, Vlaszák Gézát is kiszórta Iványi Zoltán játékvezető. A kapuba a középpályás Kamber állt be, aki André Alves büntetőjéhez csak hozzáérni tudott, hárítani nem. Tíz perc alatt két gól és két ember lett a Vidi előnye. Kovács Gergő sérülése miatt a végjátékra aztán nyolcan maradtak a zalaegerszegiek, Alves kihasználta ezt és az utolsó tíz perc egyetlen kaput eltaláló lövésével, egy szép szóló után beállította a 3-0-s végeredményt. Az embernek az volt az érzése, hogy a Vidi megkönyörült a zalaiakon és nem akarta kivégezni az ellenfelét.
Mezey György szerint nem az emberelőnyökön múlt a győzelem: "Kegyetlenül jól megszervezete a csapatát Csank Jancsi, de tudtam, hogy fel fogjuk őrölni őket. Sajnálom a sérüléseiket, meg a kiállításokat, de anélkül is megérdemelten nyertünk" - mondta a Sport Tv-nek a fehérváriak edzője. Csank János, a ZTE vezetőedzője: – Egy ideig nem volt nehéz a mérkőzés, aztán nagyon az lett. Nem tudott meglepni minket a Videoton, de a végén mégis úgy alakult a találkozó, hogy vereséget szenvedtünk. A Videoton tizedik bajnokiján maradt veretlen, utoljára október 29-én kapott ki a Honvédtól, hazai pályán. A ZTE egy nappal később, az MTK otthonában győzött 4-3-ra, ám azóta nem nyert idegenben bajnokit. A tabellán pillanatnyilat 13 pont a Videoton előnye a Pakssal szemben.
A bajnokság állása:
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2011.04.08. 22:45 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vissza | Nyomtatás |