Tabella
 
1. BVSC 1  3
2. Csákvár
1
 3
3. Honvéd 1  3
4. Mezőkövesd 1  3
5. Tiszakécske 1  3
6. Szeged 1  3
7. Békéscsaba 1  1
8. Budafok 1  1
9. Soroksár 1
 1

10.

Szentlőrinc 1  1
11. Kecskemét 1  0

12.

Kozármisleny

1

 0

13. Karcag 1  0
14. Vasas 1  0
15. VIDEOTON 1  0
16. Ajka 1  0
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
FC Felcsút - FC Fehérvár 1-1 (0-0, 0-1) Tizenegyesekkel 5-6

Sok Vidi szurkoló látogatott el ma este Felcsútra, hogy reményei szerint kiszurkolja a győzelmet és ezzel együtt a továbbjutást.
Sajnos azonban ismét óriási csalódásban volt részük, mivel az FC Fehérvár hozta az MTK elleni formáját és a csapat játéka -- a továbbjutás ellenére -- kizárólag bosszankodásra adott okot.

 

A 90 perc során a Felcsút teljesen egyenrangú partnernek bizonyult, sőt veszélyesebb helyzeteket dolgozott ki, bár egyik kapusnak sem volt nehéz dolga. A Vidi sem járt élen a helyzetek kidolgozásában, a középpályán illetve a 16-os előtt rendre elfogyott a tudomány. A hosszabbítás első 15 perce már helyzeteket is hozott, de a piros-kék játékosok 3-4 méterről sem voltak képesek a kapuba találni. Ekkor az erejével teljesen elkészülő Felcsút labdát szerzett a felezővonalnál, és egy remek kontra végén Móri Tamás a 16-os baloldali csücskétől gyönyörű gólt lőtt Sebők kapujába.
A hosszabbítás második felében a Vidi mindent egy lapra tett fel és egy-két perccel a lefújás előtt egy baloldali szögletrúgást követően Koller a felső kapufára fejelt, azonban a labda arról a hálóba jutott.
Ezt követően jöhettek a tizenegyesek: a Vidiből Koller, Vujovics, Andics, és Farkas belőtte, de mivel a negyedikként rúgó Sitku hibázott, így folytatódott a büntető párbaj, hiszen a Felcsút záró embere Vadász Viktor  is kihagyta a büntetőjét.
A Vidiből Dvéri betalált, a másik oldalon viszont Székesi hibázott, így a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé a Videoton jutott.
A csapat elkeserítő játékát látva az FC Fehérvár szurkolói hangot adtak csalódottságuknak és a mérkőzés lefújását követően Varga István vezetőedző kisétált hozzájuk, de megnyugtatni ő sem tudta Őket.
Örüljünk a továbbjutásnak, hiszen másnak örülni úgysem lehet.

2008.09.23. 21:29
 
Vissza    Nyomtatás