Tabella
 
1. Honvéd 21  48
2. Vasas
21
 46
3. Kecskemét 21  36
4. Mezőkövesd 21  36
5. Csákvár 21  33
6. VIDEOTON 21  31
7. Karcag 21  31
8. BVSC 21  30
9. Szeged 21
 28

10.

Kozármisleny 21  28
11. Tiszakécske 21  26

12.

Ajka

21

 25

13. Békéscsaba 21  22
14. Budafok 21  21
15. Szentlőrinc 21  20
16. Soroksár 21  19
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Disztl László szerint jobb csapat a REAC a Szparinál

A Vidi vezetőedzője a tőle megszokott nyugodtsággal és kimértséggerl nyilatkozott a mérkőzést követően. Véleménye szerint jobb csapatot sikerült legyőznünk, mint két héttel ezelőtt, így még nagyobb értéke van a REAC elleni hazai győzelemnek, ami egy szép sorozat -- remélhetőleg nem az utolsó -- felvonása.

 

Az első félidőben 4-5 olyan sanszunk volt, amit ha sikerül kihasználni, akkor már a szünetre komoly előnyt tudtunk volna szerezni. A második játékrészben 1-1 után ki-ki játék alakult ki, mi kissé kapkodóbban játszottunk, nem volt meg az a játék, amit szerettünk volna. A széleken nem tudtunk megfelelően az ellenfél mögé kerülni, de nagyon sokat dolgoztunk mind védekezésben, mind pedig támadásban. Nagyon örülök, hogy a Sitku Illésnek sikerült gólt lőnie, hiszen ízig-vérig támadó játékos, akiben minden mérkőzésen benne van a gól. Többször kerültünk az ellenfél kapuja előtt ígéretes szituációba, de nem döntöttünk minden alkalommal helyesen. Úgy érzem, hogy jó mérkőzésen, jó csapat ellen értékes győzelmet arattunk. Egy ötös győzelmi sorozatnál járunk, remélem, hogy ez jó alap lesz a Győr elleni nagyon fontos mérkőzés megvívásához.

2008.04.05. 21:47
 
Vissza    Nyomtatás