Tabella
 
1. Honvéd 21  48
2. Vasas
21
 46
3. Kecskemét 21  36
4. Mezőkövesd 21  36
5. Csákvár 21  33
6. VIDEOTON 21  31
7. Karcag 21  31
8. BVSC 21  30
9. Szeged 21
 28

10.

Kozármisleny 21  28
11. Tiszakécske 21  26

12.

Ajka

21

 25

13. Békéscsaba 21  22
14. Budafok 21  21
15. Szentlőrinc 21  20
16. Soroksár 21  19
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Vereség az utolsó hazai mérkőzésen

Még el sem kezdődött a mérkőzés és máris előnybe voltak a vendégek. Történt ugyanis, hogy kb. 20 vendégszurkoló érkezett, és hatalmas buzdítással segítették a csapatukat már a bemelegítés alatt. A mérkőzés első percében már a csepeli csatárok tesztelték Halasi kapust. Nem kellett sokat várni az első gólra. Moldován az 5. percben hatalmas bombagóllal juttatta vezetéshez a Csepelt. A félidő hátralévő részében mindkét csapat alakított ki még helyzeteket, de gól már nem született.

 
A második játékrészben rohamozott az FC Fehérvár II, de azt a kevés lehetőséget is elpuskázták. Fejes Andrást a játékvezető az 59. percben kiállította, ekkor Disztl László két gyors cserével átszervezte a csapatot, ami jól sikerült. Gulyás passzából Lelkes egyenlített. A 10 emberrel játszó hazai alakulat védelme kissé szellős volt így a Csepel könnyen került helyzetbe, de szerencsére ki is maradtak a lehetőségek. Amit a csapatok nem tudtak eldönteni azt, a partjelző eldöntötte. Jobb oldali csepeli támadás során a lesről induló játékos pontosan kanyarított középre és az érkező Keményvári megszerezte a vezetést és a három pontot jelentő gólt a Csepel FC-nek.

FC Fehérvár II – Csepel FC

 

Székesfehérvár, 100 néző

 

Játékvezető: Tóth Roland, segítői Mihályi László és Previtzer Péter

 

FC Fehérvár II.: Halasi – Vadász, Sötét, Janovics, Kovács – Pálfi, Fejes- Kalas (Gaál), Gulyás, Kamocsa (Tóth R.)– Bölcsföldi (Lelkes)

 

 

Csepel FC: Janecsni – Polgár, Guba, Borda, Ivancsó – Magyar (Reibl), Hasenauer, Németh G., Barbai – Moldován (Keményvári), Lengyel (Jerome)

 

Gólszerzők: Lelkes, illetve Moldován és Keményvári

 

Sárga lap: Sötét, Fejes, illetve Németh

 

Piros lap: Fejes

2007.11.18. 17:06
 
Vissza    Nyomtatás