Tabella
 
1. Mezőkövesd 6  13
2. Csákvár
6
 13
3. Honvéd 5  12
4. Vasas 6  12
5. Szeged 6  11
6. Karcag 6  11
7. Szentlőrinc 6  8
8. Békéscsaba 6  8
9. Tiszakécske 6
 8

10.

Ajka 6  7
11. Kecskemét 5  6

12.

Soroksár

6

 6

13. VIDEOTON 6  5
14. BVSC 6  4
15. Budafok 6  4
16. Kozármisleny 6  2
  részletes tabella    
 
 Bejelentkezés
Tóth Balázs interjút adott az NB-1.hu-nak
Az egykori Videoton játékos törökországi légióskodásáról beszélt az internetes honlap riporterének.
 

Az első fordulóban a Sivaspor ellen idegenben értünk el 1-1-es eredményt, majd hazai pályán 5-0-ra kikapatunk a Manisasportól - kezdte Tóth Balázs.
- Végigjátszottad ezeket a találkozókat?
- Az első fordulóban az 55. percig voltam pályán, mivel ekkor egy rúgást kaptam és cserét kértem, de két-három nap pihenő után már nem fájt az "elefántpuszi", a második mérkőzést, pedig már végig játszottam.
- Hazai pályán 5-0-s vereség egy újonctól, ez komolyan tűnik...
- Érdekes mérkőzés volt, úgy kaptunk ki, hogy az ellenfél játékosai az első félidőben nem is jöttek át a mi térfelünkre, aztán folytatásban gyors kontrákkal lemattoltak minket.
- Korábban említetted, hogy egy tökéletes alapozás után szeretnél egy nagyon jó idényt produkálni, hogy nagyobb csapatok figyelmét is felkeltsd.
- Ez így van most is, nagyon kemény alapozáson vagyunk túl, az edzőmérkőzéseken is jól ment a játék, bízom benne, hogy előbb-utóbb jönnek a várt eredmények is.
- Meddig maradsz a Malatyasporban?
- A szerződésem 2008-ig köt a klubhoz, de remélem, hamarosan bejelentkezik értem egy nagyobb csapat, gondolom a vezetők is pénzt remélnek értem, ezért kötöttek velem ilyen hosszú szerződést.
2005.08.21. 09:32
 
Vissza    Nyomtatás